Néhány pontban az Európai Unió (és Európa) nyelvi gondjairól

  1. A Magyar Köztársaság, más államokhoz hasonlóan, az Európai Unió tagja kíván lenni, ezért foglalkozni szükséges azzal a kérdéssel, hogy a nyelvi érintkezés (kommunikáció) elvei és gyakorlata megfelelnek-e az Európai Unió alapvető céljainak és a tagállamok érdekeinek (együttesen és külön-külön is).
  2. A nyelvi érintkezés szükségleteinek két nagy területe (vagy közege) különböztethető meg elsődlegesen. Ezek:

  3. a) az Európai Unió (korábban: Közösség) fő intézményei;
    b) az Európai Unió különböző anyanyelvű lakossága, vagyis az Unió polgárai.
    A nyelvi érintkezés szükségletei az előbbieknél a kezdetektől fogva adottak; a lakosság tekintetétben csak a politikai integrációt célul tűző Unió (s vele kapcsolatban) az uniópolgárság intézményének meghirdetésével jelennek meg.

  4. Az alapokmányok szerint a tagállamok és (megnevezett) hivatalos nyelvük egyenjogú. Ebből az Európai Tanács, a Miniszterek Tanácsa és az Európai Parlament esetében általánosként az a szabály következik, hogy a tagállamok képviselői anyanyelvükön (országuk hivatalos nyelvén) vehetnek részt a vitában, azaz ezen a nyelven beszélhetnek és hallgathatják meg mások beszédét. E jognak az érvényesülését olyan tolmácsolási rendszer biztosítja, amelynél minden (hivatalos) nyelvről mindegyik (hivatalos) nyelvre közvetlenül fordítanak. (Ez a nyelvhasználati rendszer – jóllehet szükségszerűség a létrehozója – lényegesen demokratikusabb, mint a nagy nemzetközi szervezeteknél – ENSZ, UNESCO stb. – alkalmazott nyelvhasználati rendszer.) A fordítási irányok számát mindig a használt nyelvek száma határozza meg a következő összefüggés szerint: a (a-1), ahol ‘a’ a nyelvek száma. (A jelenlegi 11 nyelv esetében tehát a fordítási irányok száma: 11 (11-1) = 11x10 = 110. Ezek szerint 20 nyelv esetében ez a szám 380-ra emelkedne.)
  5. A hivatali jellegű intézményekben, mint az Európai Bizottság és alárendelt szervezetei, más a helyzet: csak néhány nyelvet használnak munkanyelvként. (A francia nyelv háttérbe szorításával és a német gyakori mellőzésével egyre inkább az angol a leginkább használt munkanyelv. Különösen mióta Romano Prodi a Bizottság elnöke.)

  6. A nyelvek egyenjogúsága elvi követelményt a gyakorlatban érvényre juttató közvetlen fordítás minden nyelvről minden nyelvre gondot okoz már 11 nyelv esetén is (költségek növekedése, időnkénti tolmácshiány stb.); az pedig már most nyilvánvalónak látszik, hogy további nyelvek megjelenése az Unió bővítésekor az eddigi gyakorlat folytatását lehetetlenné teszi. Nem hivatalos találgatásokban és latolgatásokban különféle elképzelések jelennek meg: a hivatalos nyelvek számának lecsökkentése egyre vagy néhányra; avagy: a minden nyelvről minden nyelvre közvetlenül történő tolmácsolás helyett hídnyelv közbeiktatásával történő fordítás. Ekkor ugyanis mindenki használhatná anyanyelvét továbbra is, mégis a fordítási irányok száma jelentősen lecsökkenne. Számuk 2(a-1), ha hídnyelvként a hivatalos nyelvek valamelyikét használják, illetve 2a, ha egy semleges nyelvet használnak. Így a fordítási irányok száma 20 nyelv esetén is csak 2(20-1) = 2x19 = 38, illetőleg 2x20 = 40. (Vesd össze a 380-nal!) A nyelvek egyenjogúságának elve azonban csak akkor nem sérülne, ha a hídnyelv olyan semleges nyelv lenne, amely egy etnikumnak sem nyelve. Elvileg több ilyen nyelv számításba vehető, közülük legnagyobb előnyt az eszperantó kínál. (Számításba vételét egyelőre szemléleti korlátok nehezítik.)
  7. A különböző anyanyelvű emberek közötti nyelvi érintkezés szükséglete megjelenésének másik, igen jelentős közege: az Európai Unió lakossága. Azzal, hogy a politikai integráció meghirdetésével együtt járóan a tagállamok polgárai számára lényegében megszűntek az Unión belüli államhatárok, szabadon mozoghatnak, vállalhatnak munkát, letelepedhetnek stb. szükségessé válik a képesség a más anyanyelvűekkel való eredményes, az élet legkülönbözőbb területeivel kapcsolatos nyelvi érintkezésre.

Az Unió döntéshozói a nyelvi érintkezésnek ezzel a szükségleteivel érdemlegesen, az integrációs távlatokból és politikai célokból következően szükséges mélységben és alapossággal még nem foglalkoztak. Általános irányvonaluk az, hogy az Unió polgárai sajátítsanak el jól legalább három nyelvet: az anyanyelvükön kívül legalább két (uniós) idegen nyelvet.

Viszont tények mutatják, hogy:

  1. két vagy több idegen nyelv magas szintű elsajátítása csak keveseknek sikerül;
  2. a tanulók 80-90 %-a az angol nyelvet tanulja, különböző eredményességgel az Unió tagállamait tekintve;
  3. a nyelvoktatás ügye is a tagállamok hatáskörébe tartozik, következésképpen az Unió egészének (lakossága összességének) érdekéből kiinduló, egészének érdekét szolgáló nyelvpolitika nincs.
A Közösség eszközeivel történő befolyásolási lehetőség (Socrates-program stb.) egyrészt az érintett korosztályoknak csak kis hányada számára adott, ezért nem számot tevő, másfelől azoknál is, akik élhetnek az ilyen lehetőséggel – az óhajoktól eltérően –, leginkább az angol nyelv tanulását eredményezi.

  1. Az Európai Unió polgárának – az európolgársággal adott adott lehetőségekből következő – érdeke azt kívánná, hogy egy olyan nyelv töltse be a különböző anyanyelvűek közötti nyelvi érintkezésben az általános közvetítő nyelv szerepét, amellyel az Unió egész területén boldogulni lehet, más nyelveknél lényegesen könnyebben (tehát olcsóbban, hamarabb, kisebb energiabefektetéssel) megtanulható, egyetlen népcsoport tagjait sem juttatja meg nem érdemelt előnyhöz, mert nem anyanyelvük. Ilyen tulajdonsággal rendelkező nyelv az ESZPERANTÓ, amelynek elsajátításához szükséges idő mindössze 1/5–1/10-e egy etnikus nyelv elsajátításához szükséges időnek. Erre vonatkozólag lásd pl. Haszpra Ottó Az eszperantó hármas haszna című cikkét (Magyar Tudomány 2001/2; Ezredforduló 2001/2).
  2. Az európai integráció előrehaladásának eseményei egyre sürgetőbbé teszik, hogy az Unió döntéshozói napirendre tűzzék egy, az integrációs céloknak és az Unió polgárai valódi érdekeinek megfelelő nyelvpolitika megfogalmazását és megvalósítását. Egy ilyen tekintetben alkalmas nyelvpolitikánál – általánosan vett fontosság szerint – a nyelvek sorrendje: 1. anyanyelv; 2. semleges közvetítő nyelv (eszperantó) első idegen nyelvként; 3. további nyelv(ek) sajátos érdekeknek megfelelően. Tekintve, hogy a semleges közvetítő nyelv oktatása, minél szélesebb körű elsajátítása és használata általános közösségi érdek: oktatása, elsajátítása, alkalmazása megfelelő feltételeinek megteremtése közösségi (uniós) döntéseket és eszközöket kíván.

  3. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak figyelmét civil mozgalmak évek óta felhívják a nyelvi gondokra és célszerű megoldásuk lehetőségére. A válasz többnyire kitérő vagy elutasító. Gyakran nem a feltett kérdésre válaszolnak, hanem sablonszöveget mondanak. Például: “Nyugtalanságra nincs ok, az Unió minden polgára országa nyelvén tanulmányozhatja az Unió joganyagát.” Közben a Bizottság szemet huny a felett, hogy a lakossággal való kapcsolatok során mind gyakrabban az angol nyelvet részesítik előnyben, esetleg írják elő kötelezően. (Tapasztalatok szerint, az intézmények által meghirdetett pályázatoknál a pályázók eleve esélytelenek, ha pályázati anyagaik részben vagy egészben nem angol nyelven írottak, jóllehet az alaptörvény szerint azok bármelyik hivatalos nyelven benyújthatók.) A nyelvi diszkrimináció elleni mind gyakoribb tiltakozásoknak és egy igazságos nyelvpolitikáért való civil fellépéseknek kezdeti eredményei tapasztalhatók: pl. az Európai Parlament 626 tagja közül jelenleg (2001 márciusi helyzet) 93 képviselő (14,83%) támogatja a javaslatot, hogy – a nyelvi kérdés napirendre kerülésekor – az eszperantó figyelembe legyen véve a megoldási lehetőségek vizsgálatánál.

    Gados László