Gados László:

VIRÁGOZZÉK MINDEN NYELV!

Soknyelvűségért és egyenjogú nyelvi érintkezésért Európában

TARTALOM

Két előszó
Virágozzék minden nyelv
“A” nyelv az anyanyelv
Az anyanyelvek azonosak
Határokon át is szükség van nyelvi érintkezésre
Idegen nyelvet jól megtanulni nem mindenkinek sikerül
Létezik egy megtanulható nyelv
Európa: gyarmatosítóból gyarmat?
Kultúráról és nyelvről misztifikálás nélkül
Milyen jövőt szeretne?
Jegyzetek
FÜGGELÉK: Prágai manifesztum


Két előszó

Egy előszó célja általában az, hogy biztosítsa az olvasót: fontos, értékes munkát tart kezében, érdemes időt és energiát szánnia a bevezetett mű tanulmányozására. Így van ez akkor is, ha az előszó szerzője nem mindenben osztja az előszavát tartalmazó kiadványban található véleményeket, állásfoglalásokat – hiszen az egyetértés nem előfeltétele az elismerésnek.

Őszinte elismeréssel figyelem évek óta Gados László fáradhatatlan munkáját az eszperantó nyelv minél szélesebb körű felhasználása terjesztése érdekében. Érvei nyomósak, energiája kifogyhatatlan, munkájának hatása, eredményessége imponáló. Tagadhatatlanul igaz ugyanis, hogy az egyre bővülő és mélyülő európai integráció aligha telhet meg tényleges társadalmi tartalommal könnyen és gyorsan elsajátítható közvetítő nyelv nélkül. A lehetőségek kihasználatlanul maradnak, ha a jogosultak számára szellemi és/vagy anyagi erőfeszítést jelent a kommunikáció, a munkaerő, a tőke, a gondolatok egyre határtalanabb mozgásának korában. Érthető és ésszerű igény a “nem etnikus” mesterséges közvetítő nyelv, amelyet, ráadásul, már irodalmi nyelvként is elismernek

Mi indokolja akkor fenntartásaimat e meggyőzően érvelő írás elé illesztett néhány mondatomban? Arra szeretném figyelmeztetni esz-perantista barátaimat, hogy miközben gördülékenyen, világosan érvel-nek az eszperantó mellett, energiájukat ne vesztegessék egy vélt ellenséggel szembeni harcra. Nem az angol nyelvtanárként eltöltött éveim során, hanem a nemzetközi tudományos és politikai élet fórumain szerzett tapasztalatokra építve tartom megalapozatlannak az amerikai angol imperialista terjeszkedésével kapcsolatos félelmeket. Akárcsak korábban a francia vagy a német, újabban az amerikai angol nyelv közvetítésével jutott el a modern technikai, szellemi és politikai kultúra sok vívmánya Földünk legtávolabbi szegleteibe. Az emlegetett problémák, veszélyek persze szerintem is valósak, de okaik között nem téveszthető szem elől a kisebb nyelvi kultúráik körében nem ritka, sznobizmussal párosult, rossz értelemben vett kozmopolita szemlélet sem!

Meggyőződésem, hogy az alapszintű iskoláztatás legfontosabb eleme az anyanyelvi kultúra elsajátítása, a tágabb értelemben vett emberi jogok gyakorlásának előfeltételeként pedig a középszintű oktatásnak ki kell fejlesztenie a nemzetközi kommunikáció képességét is. Ennek lehetne az eddiginél sokkal nagyobb mértékben támogatandó eleme az eszperantó oktatásának minél szélesebb körű bevezetése. Nem az angol (vagy más világnyelvek) ellen, annak visszaszorítását célozva, hanem azokkal együtt, hiszen az emberi jogok sérthetetlenségének biztosítását közösen is szolgálhatják.

Pók Attila,
az Európa Mozgalom Magyar Tanácsának
főtitkára


Előszó - 2:

A nyelvek virágoskertje vagy múzeuma lesz Európa?

A nyelvi kérdés láthatólag világszerte felértékelődik. Az Unesco kijelölte az anyanyelvek napját (február 22.), az Európa Tanács pedig 2001-et a Nyelvek Európai Évévé nyilvánította. Amerikában néhány éve útjára indult a Kulturális Környezet Védelméért mozgalom. Egyre több szó esik a jövő generáció jogairól. Nyilvánvaló, hogy a környe-zetvédelmi problémák köre szélesedik, és a természeti környezet védelmén túl az ember fizikai és szellemi környezetének védelmére is ráterelődik a figyelem. Ilyen hasonlat például a biodiverzitás eszméje után a kulturális diverzitás. Vagyis a biológiai és a kulturális sokféleség megőrzése.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy önmagukban a szabadság, a de-mokrácia, az emberi jogok eszméi nem elegendők. Egyre több jogot kell meghatározni, biztosítani. Például a közösségi vagy a nyelvi jogokat. Illetve: az utánunk következő nemzedékek jogait.

Szerencsésen találkozik ez a nemzetközi mozgolódás a hagyo-mányos kultúravédő, kultúrafejlesztő tevékenységgel, a nyelvműve-léssel. A kultúra védelme mindig a múltért és a jövőért érzett felelősséget is magában foglalja – ezzel felelős emberi tevékenységet jelez.

Minden jel arra mutat, hogy nemcsak az ökológiai, hanem a kul-turális kérdésekben is szükség van felelősebb gondolkodásra. Ez utóbbi területhez tartozik a nyelvpolitika, a nyelvstratégia is. Egy évtizede hangoztatjuk, fokozatosan építjük be a köztudatba ezt a kérdést. Egy nyelvstratégia persze aligha lehet egyetlen ember munkája, de ma már van vitaalap felépítéséhez. Most dől el, hogy a világ csaknem hatezer nyelvéből mennyi marad (sok már ma sincs meg), mennyi éled újjá, hogy egyáltalán lehet-e egyenrangú nemzetközi kommunikációról beszélni, vagy mindent maga alá gyűr egy erőnyelv (vagy erőnyelvek), hogy a természetes többnyelvűség mennyire lesz hatékony.

Most dől el, hogy Európa a nyelvek múzeuma vagy virágoskertje lesz-e. A nyelvművelés hosszú ideje vallja: szükség van a nyelvápoló, nyelvfejlesztő tevékenységekre. Az anyanyelveken túl a nemzetközi kommunikációban használt, alkalmazható nyelvek művelésére is. És ebben szerepe van, lesz az eszperantónak is. Az eszperantó biztosan, lépésről lépésre halad a tudatos nyelvfejlődés, nyelvfejlesztés útján. Az eszperantónak van irodalma. Az eszperantónak van nyelvi közössége. Az eszperantónak van nyelvstratégiája. Ezt sem a magyar, sem pedig az európai nyelvstratégia nem hagyhatja figyelmen kívül.

Az eszperantóra sem politikus, sem nyelvpolitikus, sem nyelvész nem legyinthet. Az eszperantó ma már nem egyszerűen csak egy kísérlet vagy eszme, hanem gyakorlat, tevékenység. Szövetségese az anyanyel-vészeknek.

Balázs Géza, nyelvész


VIRÁGOZZÉK MINDEN NYELV!


Soknyelvűségért és egyenjogú nyelvi érintkezésért Európában

Az Európai Unió fő intézményei (valamint az Európa Tanács is) 2001-et a Nyelvek Európai Évének nyilvánították. E füzetben nem állami vagy Európai Unió-s intézmények, hanem (állam)polgárok Európából – mind az Európai Unióból, mind azon kívülről – adják közre véleményüket, olyanok, akik fontosnak találják, hogy a polgárok is véleményt nyilvánítsanak az Európai Unió-beli nyelvkérdésről, ha politikailag a “polgárok Európájáról” van szó. A füzet lehetőségeket mutat és világít meg mai gondok enyhítésére és, főleg, későbbiek megelőzésére.

A füzet, közel egyidejűleg, több európai nyelven jelenik meg, hála különböző anyanyelvű polgárok együttműködésének.


“A” nyelv az anyanyelv

Talán valamennyire meghökkentő dolog mindjárt a kezdetnél kérdéseket feltenni az olvasónak, ám válaszukon valamelyest eltűnődni bizonyára nem haszontalan.

Mit gondol, tehát, anyanyelvéről?
Vajon fontossággal bír az Ön életében?
Ha igen, miért fontos Önnek?

Nyelvészek és költők, jóllehet más-más formában, gyakran írnak az anyanyelv társadalmi szerepéről. Íme, miként mutatja be az anyanyelv szerepét és fontosságát Deme László:

“...»a« nyelv mindenki számára az anyanyelve, amelynek segítségével az őt körülvevő mikrotársadalom biológiailag embernek született állapotából mentálisan emberré emelte, humanizálta;” – hogyan? – “elsajátíttatván vele saját, törté-nelmileg kialakított fogalomvilágát, szemlélet- és gondol-kodásmódját;” – milyen célból? – “így képessé téve őt arra, hogy a maga szűkebb közösségének, utána a vele/velük azonos nyelvet használóknak (...) ismeretanyagát elsajátít-hassa, s ennek (ezeknek) közegében a sajátjainak átadásával gazdagíthassa is. Az anyanyelv így az egyénnek, de az azt öröklő, használó és továbbalakító mikrotársadalomnak a számára is, a valóság tükrözését és észlelését közvetlen, áttétel nélküli szolgálója, s ennyiben egyénnek és közösségnek egyaránt az önazonosságát jelenti. (...)

A nyelv tehát, mint eszköz, és a nyelvhasználat, mint tevékenység, alapvetően és mélységesen társadalmi meg-határozottságú; ezért eszközeit és szabályait úgy kell ismerni, hogy minél pontosabban értsük, vehessük át az eddigi ismereteket, és tehessük közkinccsé a magunkéit, amelyekkel azok gyarapíthatók. Korántsem mindegy hát, hogy értjük-e egymást, és jól értjük-e egymást; hogy a nyelvi burokba öltöztetett megnyilatkozásunk pusztán önkifejezés marad-e, vagy tájékoztató és befolyásoló tényező mások számára.” [Hiv. 1]

A fenti nyelvészi leírás tömören tájékoztat bennünket az anyanyelv társadalmi szerepéről, fontosságáról az egyén számára; de köteles-ségünkre is figyelmeztet az anyanyelvet illetőleg: óvni kell szüntelen, mert ha az anyanyelv szegényedik, azzal csökkennek mind a nyelv-közösségnek, mind tagjainak lehetőségei.

Minden nép anyanyelve valami módon tartalmaz, őriz össze-függéseket a nyelvközösség történetével. Egy példa ennek érzé-keltetésére. Bizonyára érthető számunkra a mondat: Csak egyszer volt Budán kutyavásár! – ha tudjuk, hogy Buda Budapest egyik része, de azt is, hogy ebben az esetben arról az erősségről van szó, amely ebben a városrészben van, és amely egykor magyar királyok székhelye volt. A magyarok többsége számára ez a mondat valamivel többet mond, mint a szó szerinti jelentés. Nevezetesen: egy kapzsi ember felsült (és: felsül). Miből ered ez a jelentés? 1458 és 1490 között uralkodott Magyar-országon Mátyás király, akinek nevéhez a nép egykor az Igazságos melléknevet ragasztotta. Anekdoták és népmesék szerint pártfogolta a szegény embereket az önző gazdagokkal szemben. Gyakran álruhában vándorolt az országban, hogy lássa az ország állapotát. Egyszer, mint vándor, azt tanácsolta egy szegény embernek, akit egy gazdag ember megcsalt, hogy vásároljon sok kutyát s menjen velük Budára, ahol kutyavásár lesz. A szegény ember így cselekedett. Amikor a királyi palotához ért a király megparancsolta az udvari fő embereknek, hogy vásároljanak kutyákat fényes aranyakért. Utána azt parancsolta a szegény embernek, hogy haza érkezése után adja tudtára az őt megcsaló gazdagnak, hogy miként jutott olyan sok aranyhoz. Meghallván a történetet a gazdag ember, eladta minden vagyonát, vásárolt sok-sok kutyát és azokkal Budára ment. De az őrök elzavarták őt mondván: Csak egyszer volt Budán kutyavásár!

Nos, ismeri már Ön is átvitt értelmét is a mondatnak. Az elbeszélés szájhagyományként adódott tovább, majd irodalmárok dolgozták fel, iskolai olvasókönyvekben is szerepeltették, ilyetén az elbeszéléssel együtt, mint nyelvi örökség, ismert maradt a mondat átvitt értelmű jelentése is, amelyben az erkölcsi tanulság fejeződik ki. Feltételezhető, hogy mindegyik nyelvben létezik a jelenség: némelyik szóhoz vagy kifejezéshez a szó szerinti jelentéshez átvitt értelmű jelentés is kapcsolódik, ám látnunk kell azt is, hogy minden alkalommal, amikor az ilyen jelentésnek hátteréül szolgáló elbeszélés nem adódik tovább, a nyelvi örökség szegényedik. A kifejezés vagy szó valameddig még hordozhatja az átvitt értelmet, majd annak használata is elmarad. A kulturális örökség ápolása és megőrzése szempontjából tehát egyáltalán nem közömbös, hogy neveltetésük során a gyerekek mit is hallanak, olvasnak és látnak.

Az anyanyelvek azonosak

A világon nagyon sok nyelv létezik. Európának is több tucat nyelve van. Anyanyelvi szerepében mindegyik nyelv fontos és hasznos nyelvközössége számára. A nyelvek, anyanyelvként, azonos szerepnek tesznek eleget; következésképpen a nyelvek egyenjogúak és egyenértékűek, függetlenül attól, hogy nyelvközösségük nagy vagy kicsi. Mindegyik nyelvközösség tagjai jogosultak anyanyelvre, jogosultak anyanyelvük használatával boldogulni. Természetesen, az anyagi és szellemi világok kifejezésének eszközeiként, szerkezetükben a nyelvek többé-kevésbé különböznek egymástól. Anyanyelvének jellege mindenki számára természetes, és más nyelvek többé-kevésbé különösnek, szokatlannak, valójában idegennek tűnnek. Ebből csak elfogult emberek juthatnak olyan következtetésre, hogy nyelvük értékesebb a többi nyelvnél.

Különböző nyelvű embercsoportok az ősidőktől kezdve érintkeztek egymással. Természetesen mindenkor szükség volt közöttük nyelvi érintkezésre, olyan emberek segítségével, akik ismerték az érintkező embercsoportok nyelveit. Az emberiség történetének utóbbi évszázadai során olyan folyamatok kezdődtek el és bontakoztak ki, amelyek következtében mind több ember számára vált szükségessé idegen nyelv(ek) tudása. Egyfelől gondoljunk a műszaki fejlődésre a közlekedés terén (gőzhajó, vasút, gépkocsi, repülőgép) és a távközlési eszközöknél, amelyek könnyebbé teszik az egymástól távol élő egyének számára személyes és szellemi kapcsolatok létrehozását. Gondoljunk továbbá a tudomány terjedésére; valamint a piac és kereskedelem kiszélesedésére, nem utolsó sorban fegyverekkel, gyarmatosítással.

Sokszor tapasztalt és igazolt tény, hogy adott nyelvközösség, másként: annak állama, lévén valamiben (tudomány, gazdaság, diplomácia, haderő) erősebb, hatékonyabb mint mások, kihasználja erőfölényét másokkal szemben, és ennek kapcsán nyelvét is terjeszti. Több nyelvben létezik kifejezés, arról szóló beszédfordulat, hogy a hatalom előnyére van a nyelvnek és a nyelv előnyére a hatalomnak. Ez tehát azt jelenti, hogy egy nyelv idegen nyelvi terjesztése segíti a hatalom megtartását és erősítését. Amikor egy etnikus nyelv lesz mind kiterjedtebben használt és divatos, akkor nem ennek a nyelvnek más nyelvekhez képest nagyobb jóságáról, nagyobb hatékonyságáról van szó, hanem annak az etnikumnak (államnak) nagyobb hatalmáról, amelynek ez a nyelv az anyanyelve. Valójában inkább embercsoportok közötti hatalmi különbségekről van szó, nem pedig nyelvek közötti hatékonyságkülönbségről. Az is tény, hogy egy idegen nyelvként nagyon elterjedt nyelv más nyelvek beszélőinél hatással van az anyanyelv használatára, ennek következtében ezek a nyelvek kisebb-nagyobb károsodást szenvednek el. Ez a hatás, mint arról fentebb már szó volt, gyengíti az érintett nyelvek anyanyelvi szerepének érvényesülését, következésképpen a nyelvközösség lehetőségeit.

Megállapíthatjuk, hogy elég gyorsan nő a szükséglet arra, hogy egyre több ember legyen képes nyelvi érintkezésre más anyanyelvű emberekkel, de minél inkább szélesedik egy nemzeti nyelv nemzetközi használata, annál nagyobb fenyegetéssé válik más nyelvek számára, mert, többek között, csökkenti azok anyanyelvi rendeltetésű működését.

Létezik-e mód, eljárás ilyen következmény elkerülésére? Vizsgáljuk meg, tehát – csak az európai integráció folyamatára összpontosítva –, hogy milyen válaszok adhatók. Már az eddig tár-gyaltak is indokolttá teszik azt következtetést, hogy az anyanyelv helyzetét az idegen nyelv(ek) tanulásával és használatával való összefüggésben kell vizsgálni.

Határokon át is szükség van nyelvi érintkezésre

Az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés a lehetőségek széles tárházát nyitotta meg a tagállamok állampolgárai számára. A jogok, amelyek uniópolgárság intézményéhez tartoznak, lehetőséget adnak az embereknek arra, hogy bárhová utazzanak, bárhol dolgozzanak, éljenek lakjanak az Európai Unióban, vagyis úgy, mintha saját országuk határa áthelyeződne az Unió határára. Azonban ezeknek a jogoknak tényleges kihasználásához és élvezetéhez az is szükséges, hogy az emberek képesek legyenek hatékony nyelvi érintkezésre bárhol az Európai Unió területén. Minden nyelvet természetesen nem lehet megtanulni, ezért a nyelvi szükséglet csak akkor elégíthető ki, ha az embereknek anyanyelvükön kívül van egy közös nyelvük is. Az idegen nyelvek tanulásának fontosságát az Európai Unió vezető szervei különféle okmányokban hangsúlyozzák. Megtalálható tehát ezekben az okmányokban a közös nyelv szükségességéről szóló logikus következtetés is? Nem, ilyesmi egyáltalán nem található bennük, hanem legalább két idegen nyelv elsajátítására ösztönöznek, meg nem nevezve őket. Az Európai Bizottság által kibocsátott különböző programokban azonban, például a Socrates-programban, különleges támogatást ígérnek azoknak, akik szomszéd országbeli vagy kevesebbek által beszélt nyelvet akarnak tanulni. De a valóság megismerésére nézzük meg a statisztikákat! A középiskolákban és a felsőfokú tanintézetekben tanulók többsége idegen nyelvként az angolt tanulja, és arányuk tovább nő. Időszerű ezért az a kérdés, hogy hová vezet egy ilyen folyamat, más nyelvek anyanyelvi szerepét tekintve milyen következménnyel jár.

Az Európai Unió vezető szervei mostanáig tehát nem hoztak határozatot közös európai nyelvről, de úgy tűnik, tekintettel az angol előnyomulására, hogy az élet már határoz róla. A közös nyelvvé válás irányában történő előnyomulása azonban egyáltalán nem az Unió polgárainak érdekében történik.

A mostani kort az ún. globalizáció jellemzi. Különféle transznacionális vállalatok tevékenységüket kiterjesztik az egész világra. A soknyelvű világban, a tevékenységek szervezésénél, számukra nem előnyös sok nyelvnek a használata, ezért lassacskán lecsökkentették a használt nyelvek számát, és mostanság csaknem kizárólag az angolt használják. Transznacionális vállalatnál történő alkalmazáshoz tehát angolt kell tanulni és használni. A transznacionális vállalatokat érdekli-e az angol más nyelveket érintő hatása? A nyelvek veszélyeztetése vitatémát jelent-e számukra? Nem, egyáltalán nem. Ők a piac szélesítésében és a profit növelésében érdekeltek. Követik saját érdekeiket. Az lenne előnyös számukra, ha a világ egyszínűbbé és egynyelvűvé válna. Más az érdeke azoknak a népeknek, amelyek meg akarják őrizni nyelvüket és kulturális örökségüket. Ők nem jogosultak saját érdekeik követésére?

A kereskedelemnél tapasztalt folyamathoz hasonló történik a tudományos világban, és a különböző nemzetközi szervezetekben is: az angol válik egyedül használttá. Nem kevés más anyanyelvű tudós szenved emiatt, és csak kevésnek sikerül ellenállni [Hiv. 2].

Ismert, hogy az angol második világháború utáni térhódítása a hatalmi viszonyok megváltozásához, az Egyesült Államok gazdasági és katonai hatalmához kapcsolódik. Minél jobban terjed az angol nyelv, az angol anyanyelvűek annál kevésbé hajlandók idegen nyelvet tanulni és használni, ezzel is kényszerítve másokat az angol tanulására és használatára. A nemzetközi összejöveteleknél, az angol terjedését és használatát tekintve, valamilyen szerepe van annak is, hogy a kapcsolatteremtésre egy közös nyelvvel nagyobb az esély, és a rendezők számára a nyelvi érintkezés költségei is kisebbek.

Vajon más nyelvek nyelvközösségei csak attól károsodnak, hogy nyelvük valamennyire sérül? Nem. Nem csak attól. Az Európai Unió gazdasági versenyben áll Észak-Amerikával és Japánnal. Ha Európában fontos politikai, gazdasági, társadalmi határozatok, okmányok stb. először (s talán kizárólag!) angolul közzétettek, akkor Észak-Amerikából a lakosság többségének nyelvi lehetősége van az azonnali tájékozódásra, ellenben Európában a lakosság nagyobb részének nyelvi lehetősége csak későbbi (vagy semmikori) tájékozódásra van. Az európai embernek, ha nem angol anyanyelvű, minden esetben fizetnie kell, ha tájékozódni akar: vagy a nyelvtanulásért, vagy a fordításért. A dolog előnyösebb lenne az európaiaknak, és igazságosabb is, ha olyan nyelv lenne használt, amely egyik országnak sem anyanyelve, egyben kisebb költséggel lenne megtanulható. Természetesen ekkor az angol anyanyelvűeknek is tanulnia kellene azt. A fenti mondatok először talán azt a benyomást keltik, hogy valami félreértés történt olyan nyelvről szólva, amelyik egy országban sem anyanyelv. De nincs szó félreértésről, amint erre hamarosan fény derül. Előtte azonban hasznos lesz az idegen nyelvek tanulásának néhány kérdését áttekinteni.

Idegen nyelvet jól megtanulni nem mindenkinek sikerül

Amikor idegen nyelvek tanulásáról van szó, akkor az Európai Unió esetében szükséges lenne a célokat, lehetőségeket, feladatokat, felelősséget következetesebben meghatározni, mint az mostanáig az Unió vezető szervei részéről történt. Miről van szó tulajdonképpen?

Az előbbiekben egy közös nyelv szükségességét az uniópolgárok jogaira való tekintettel tárgyaltuk. De egy közös nyelv szükségessége nagymértékben következik gazdasági szükségből is. Ha az Európai Unió a világpiacon valóban sikeres versenytárs kíván lenni, akkor bizony nem lesz elég a puszta lehetőség a “munkaerő”, vagyis az emberek szabad mozgására, nem lesz elég egyszerűen csak azt mondani nekik, hogy “tanuljatok nyelveket”, a feltételekről való gondoskodást és az irányítást a tagállamok kormányaira hagyva. (Ebben a vonatkozásban a Bizottság eddigi programjai lényegében jelentéktelenek voltak, és főleg, talán akaratlanul, az angol nyelv tanulását szolgálták. [Hiv. 3]) Következetes átgondolással adódnia kellene a következtetésnek: az Európai Unió versenyképességének további növeléséhez közös nyelvre is szükség lenne.

Teljesen egyértelműnek látszik, hogy a versenyképesség tényezőihez nem csak az egységes jogrend és szabályozás, a közös pénz, a tőke, az áru, a szolgáltatás és a munkaerő szabad mozgása tartozik, hanem egy közös nyelv birtoklása is. Ez látszik igazolódni az angol folyamatos terjedésében is. De, ha az Európai Unió vezető intézményei valóban fontosnak találják a tagállamok és nyelveik egyenjogúságát, ami az integráció szilárdságának szempontjából valóban igen nagy fontosságú, akkor el kellene utasítaniuk egy olyan következményt, hogy nemzeti (etnikus) nyelv váljék közös nyelvvé; alkalmasabb megoldás kereséséhez hozzá kellene kezdeniük.

Az is nyilvánvaló, hogy – különböző okok miatt – egy közös nyelven kívül szükséges további idegen nyelv(ek) tanulása is. De amíg egy közös nyelv tanulásának az általános közösségi szükségletből és érdekből kell következnie, addig más nyelvek tanulását, ilyen körülményeknél, részleges szükségletek és érdekek indokolják. Mindebből következik, hogy a közös nyelvet illetőleg a köve-telményekről és feltételekről a vezető intézményeknek kellene kötelező határozatot hozniuk, míg más nyelvek tekintetében a hatáskör a tagállamoknál maradna. De az ilyen értelmű előrehaladásnak makacsul szemben álló akadálya: a hatalom birtokosai csak nemzeti nyelvekre vannak tekintettel, amikor a nyelvkérdésről van szó. Ennek követ-keztében egy csapdában vergődnek. Jóllehet a napirenden lévő folyamatok és feladatok (az integráció elmélyítése, az Európai Unió bővítése stb.) sürgetik a nyelvkérdésben történő előrehaladást, a döntések mégis késnek, mert a helyzetet a politikusok jelentős hányada túl kényesnek találja. [Hiv. 4] Feltételezhetjük a valódi okot: az Európai Unió vezető szervei félnek nyilvánosan kinyilatkoztatni, hogy – nagymérvű terjedése miatt – az angol nyelv legyen a támogatott és előnyben részesített nyelv, mert ennek kijelentése a nyelvek egyenjogúságának alapokmányokban rögzített elve és követelménye ellen lenne; és veszélyes lépés lenne semmisnek tekinteni ezt az elvet. Tapasztalható, hogy a halogatás során az intézmények mind gyakrabban, szinte észrevétlenül, az angolnak adnak elsőbbséget más nyelvekkel szemben, ezért nem ritkán képmutatásnak tűnik, amikor az Európai Unió vezető szervei a nyelvek egyenjogúságát hangoztatják. [Hiv. 5] A politikusok a fenti csapdából akkor tudnak kijutni, ha készek lennének őszintén és előítélet nélkül megvizsgálni nem etnikus, ún. tervezett nyelv alkalmazását a közös nyelv szerepében, megjegyezve, hogy az gyakorlatilag semleges nyelv, tehát alkalmazása anyanyelvi szerepben egy nyelvet sem veszélyeztetne.

Van további szempont is, amire tekintettel kell lennünk, amikor az általános idegennyelv-tudás szükségességéről van szó. Ugyanis a célokról és a követelményekről való döntésnél nem hagyhatók figyelmen kívül a sikeres nyelvtanulás feltételei. Egy szakfolyóiratban megjelent cikk [Hiv. 6] szerzője érintette ezeket a feltételeket, arra a kérdésre válaszolva, hogy van-e nyelvérzék. Szerinte ugyan nem létezik, de a sikeres nyelvtanuláshoz több feltétel együttes megléte szükséges. “Nem tudunk szükségszerű kapcsolatról az intellektuális képesség (képzettség) és nyelvtanulási képesség között. Mindamellett tény az, hogy az idegen nyelvet tanulók többsége csak verejtékezve sajátítja el ilyen vagy olyan fokon a választott idegen nyelvet. A tanulás nehézségeit nem lehet lebecsülni. (...) De egy-két idegen nyelvet kellő szinten bárki (bármely normális ember) meg tud tanulni, ha van megfelelő motiváció, idő, kitartás és módszer (tananyag és jó »informáns«, azaz tanár együttese)”. Tehát, ha adottak a kedvező feltételek.“Kétségkívül vannak az emberek között különbségek, s nem vitatható a tehetség létezése sem (...)”. Tehát, ha az Európai Unió lakossága számára általános érvényű célokat tűznek ki, akkor nagyon komolyan és széleskörűen kellene megvizsgálni a lakosság lehetőségeit a fent említett tényezők tekintetében. Úgy látszik, hogy az Európai Unió vezető szervei által a nyelvtanulás és nyelvtanítás dolgában hozott döntések nem alapulnak kiterjedt kutatások eredményein, hanem csak a (transznacionális) elit lehetőségeit veszik tekintetbe, vagy szép ábrándokat követnek. Sürgős feladat lenne tehát a nyelvkérdést az Európai Unió vezető intézményeinél napirendre tűzni egy megfelelőbb döntés előkészítésére. Ennek során reális feltételekre, valamint az Európai Unió jövőbeli bővítésének nyelvi következményeire kell tekintettel lenni.

Az uniópolgárok többsége szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy mennyi áldozat szükséges egy jól használható idegennyelv-tudás eléréséhez. Ez a kérdés nem csak az egyének számára nem lehet érdektelen, de a közösség számára sem (következésképpen a hatalmi intézmények számára sem).

Létezik egy megtanulható nyelv

Az előző gondolatmenetben látható volt, hogy az Európai Unióban több okból lenne szükség olyan közös nyelvre, amely anyanyelvi szerepükben nem veszélyeztetne etnikus nyelveket, azonkívül előnyös lenne, ha mint idegen nyelvet könnyebben és olcsóbban lehetne elsajátítani, mint bármelyik etnikus nyelvet. Létezik-e ilyen nyelv? Igen, létezik, a neve Internacia Lingvo vagy eszperantó.

Nyelvtervezetként, európai nyelvekre alapozva, dr. L. L. Zamenhof dolgozta ki, majd hozta nyilvánosságra 1887-ben. Gyorsan nőtt azok száma akik megtanulták és használták. 1905-ben, Franciaországban már megtörtént az első eszperantó világkongresszus. Azóta évenként, kivéve a két világháború éveit, megszervezik a világkongresszust.

Az első világháború után, 1920-ban a Nemzetek Ligája első közgyűlésének 11 állam küldötte határozattervezetet nyújtott be az eszperantó iskolai oktatásának bevezetésére a tagállamoknál. A francia küldött ellenállása miatt a javaslatról abban az évben nem született döntés. 1921-ben az eszperantóról történő tapasztalatszerzés céljából Nitobe Inazô, a Liga főtitkárhelyettese részt vett Prágában az eszperantó világkongresszuson. Tapasztalatai nagyon kedvezőek voltak. Ugyanabban az évben 12 ország küldötte megismételte az eszperantó iskolai oktatásáról szóló javaslatot. A közgyűlés úgy döntött, hogy a főtitkár szervezzen felmérést a témáról és a következő évben jelentse az eredményt. 1922-ben Genfben szervezték meg az eszperantó oktatásáról szóló nemzetközi konferenciát. 16 állam hivatalos minisztériumi képviselői és szakemberek 28 országból voltak a konferencia résztvevői. A konferencia határozata és nyilatkozata [Hiv. 7] az eszperantóról nagyon kedvező volt.; következésképpen ilyen volt a Nemzetek Ligája főtitkárának a harmadik közgyűlésnek tett jelentése is 1922 szeptemberében [Hiv. 8] Az akkori francia kormány az eszperantó kon-kurrenciájától félve erősen támadta az eszperantóról szóló előterjesztést, és végül elérte, hogy a Nemzetek Ligájában nem született határozat az eszperantó iskolai tanításáról. Olyan és hasonló fanatikus és meg-tévesztő érvelések, amelyeket a francia küldött és segítői használtak, meggyökeresedtek bizonyos értelmiségi csoportok tudatában, tehát még most is hallhatók hasonló érvek az eszperantó elutasítására. A megtévesztő érvek terjedését elősegítette az a tény is, hogy a különböző színű diktatórikus rendszerek számára az eszperantó veszélyes, követ-kezésképpen nem kedvelt és esetleg még üldözendő is volt. [Hiv. 9]

A második világháború után az UNESCO közgyűlése kétszer (1954, 1985) fogadott el határozatot az eszperantóról, amelyekben először: “Tudomásul veszi az eszperantó révén a nemzetközi szellemi kapcsolatok és a világ népeinek egymáshoz való közeledése terén elért eredményeket; (...) Elismeri, hogy ezek az eredmények megfelelnek az UNESCO céljainak és eszméinek;” és ezt harmincegy év után meg-erősítik: “Emlékeztetve arra, hogy az eszperantó az eltelt idő alatt jelentősen fejlődött, mint a különböző népek és kultúrák közötti megértést elősegítő eszköz, és tért hódított a világ tájainak és az emberi tevékenységeknek többségében”, továbbá “Elismerve, hogy az esz-perantó a nemzetközi megértés és a különböző nemzetiségű népek közötti kommunikáció terén nagy lehetőségekkel rendelkezik” – a közgyűlés ilyenképpen juttatta kifejezésre kedvező véleményét.

1993. szeptember 10-én a Nemzetközi PEN-Klub elismerte az eszperantó irodalmi nyelv jellegét, és teljes jogú tagként elfogadta az Esperanto PEN-Centrot.

Nagy tévedés azt hinni, hogy a nemzetközi szervezetek hiteles megállapításai irányadóak lennének hatalomban lévő bizonyos poli-tikusok számára. Azoknak válaszolva, akik valamilyen módon java-solták az eszperantó tanítását és alkalmazását, olyan érveket használnak, mint például: az eszperantónál “hiányzik a természetes nyelvek kulturális és történelmi gazdagsága”; “a Bizottság úgy véli, hogy egy semleges nyelv használata valamilyen hagyomány- és identitásvesztésre vezethetne” [Hiv. 10], “Nem lenne kívánatos az eszperantó használatát előírni államközi kapcsolatok számára, mert habár ez a nyelv mindenki nyelvét és kultúráját tiszteletben tartja, egyáltalán nincs kulturális hagyománya és nem foglalja magába a földrajzilag meghatározott kulturális eredmények sajátosságait”, [Hiv. 11] “A klasszikus és saját országbeli nyelvvel összehasonlítható szépirodalmi, történelmi és földrajzi hagyományok hiánya miatt az eszperantó nem szerepelhetne, mint kollégiumok és líceumok programjába beiktatott tantárgy”. [Hiv. 12] “Ahogy már mondtam, legközelebbi célunk Európát közelebb vinni a polgárokhoz, és kétlem, hogy holt nyelv pozitív lépés lenne ebben az irányban”. [Hiv. 13]

Mielőtt nagyító alá tennénk a fentiek szerinti kijelentéseket, emlékezzünk arra, hogy: az UNESCO betűszó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetét jelenti. Tehát: nevelésügy, tudomány, kultúra. A PEN-Klub írók nemzetközi szer-vezete, amely képes hitelesen megítélni egyik vagy másik nyelv kulturális jellegét. Mit gondoljunk, tehát, az említett politikusok kijelentéseiről, összevetve ezeket a nemzetközi szervezetek véle-ményével?

1996-ban az eszperantisták, mint 1921-ben, Prágában tartották kongresszusukat, és nyilatkozatban fordultak minden kormányhoz, nemzetközi szervezethez és jóakaratú emberhez, amelyben ismertetik céljaikat és együttműködésre hívnak fel minden egyes szervezetet és embert. (Lásd a függelékben.)

Európa: gyarmatosítóból gyarmat?

Milyen célra kellene az eszperantót használni az ajánlások szerint? Vajon arra, hogy anyanyelv legyen nemzeti (etnikus) nyelvek helyett? Nem, egyáltalán nem. Ha vizsgálni kezdjük a fent idézett ürügyeket, azonnal látható, hogy azok akkor lennének jogosak, ha az eszperantót anyanyelvnek ajánlanák valamelyik nyelvközösség etnikus nyelve helyett. A “kulturális és történelmi gazdagság, kulturális hagyomány, földrajzilag meghatározottkulturális eredmények, irodalmi, történelmi és földrajzi örökség” stb. szavak és kifejezések olyan nyelvek jellem-zésének felelnek meg, amelyeknek anyanyelvi, de nem etnikumközi közvetítő szerepük van. Mégis, az utóbbival kapcsolatban miért használják őket? Íme a magyarázat.

Egy recezens Jacques Derrida, a híres filozófus egyik könyvének ismertetésénél írta többek között:

Ez a francia “oktatási rendszer nagyon jól illett a gyarmati poli-tikába, hisz hozzájárult ahhoz, hogy a helyi arab és berber nyelv mar-ganizálódjon, szervezett formában győzött meg mindenkit azok hasz-nálhatatlanságáról. A forradalmi Franciaország gyarmati iskoláiban az egyetemes humanizmus nevében az algériai francia iskola diákjainak feltételezett anyanyelve a francia volt, ahogyan az anyaországban is a kis provanszálok és bretonok esetében is.

Ám nemcsak a tanítás nyelve volt »terészetesen« francia, hanem a tananyag is: Franciaország földrajzát, történelmét ugyanúgy meg-követelték, mint »odaát«, Algéria viszont mintha nem is létezett volna. [Hiv. 14]

Ilyen magatartás, természetesen, nem csak Franciaország politikáját jellemezte, hanem a hódító államok politikáját általában jelen volt. Magyarázatként, hogy saját nyelvüket miért erőszakolják rá a meg-hódítottakra, nyelvük magasztosságáról (kulturális és történeti gazdag-ságáról stb.) terjesztettek elméleteket. Nyelvüket tehát ilyen természetű érvekkel emelték ki a legyőzöttek nyelve ellenében, és ilyetén vált számukra természetessé, szellemi örökségük részévé, hogy egy nyelvet etnikumok közötti közvetítő vagy nemzetközi nyelv szerepében csak ilyen érvek szerint lehet és kell megítélni.

Azok, akik most fanatikusan érvelnek az angol, mint nemzetközi nyelv mellett, emlékezzenek az egykori francia delegátus érvelésére a Nemzetek Ligájában, amikor támadta az eszperantóról benyújtott javaslatot. “Gabriel Hanotaux küldött, a Francia Akadémia tagja, egykori külügyminiszter és történész, aki műveiben a francia impe-rializmust dicsőítette, bőszülten fordult az ajánlás ellen. Anélkül, hogy más országok küldöttei bátorkodtak volna ellentmondani, Hanotaux ékesszólóan követelt »tiszteletet« nyelvének, a franciának, »amelynek saját története, szépsége van, amely igen nagy írók által használt, amely az egész világon ismert, amely eszmék csodálatos terjesztője«”. [Hiv. 15] A következő évben (1922) Léon Bérard közoktatási miniszter körlevélben írta: “A francia nyelv mindenkor a civilizáció nyelve lesz, egyben legjobb eszköze az összehasonlíthatatlan irodalom terjesztésének és a francia gondolat kiterjesztése szolgálatának.” [Hiv. 16]

A jelenlegi helyzet jól ismert.

Habár gyarmati hatalmak többé már nem léteznek, és nemzetközi szerződések tiltják az államoknak a fegyveres hódítást, de a gondol-kodásmódban a nyelvre vonatkozólag még ott rejtőznek (talán nem tudatosan) olyan érvek és cselekvési célok, amilyenek valamikor a gyarmatosító törekvéseket kísérték. Néhány mostani kijelentés botrá-nyosan hasonlít a fentebb idézettekhez. A nemzetközi világ még nem szerződött a nyelvi imperializmus tiltására is.

Szomorú tény, hogy a hódítók nemzeti nyelve “valamilyen hagyomány- és identitásvesztésre” vezetett a meghódítottaknál még az utóbbi évtizedekben is. Az, hogy az eszperantó használata hasonló következményre vezetne, csak alaptalan feltevés; és az a kijelentés, hogy az eszperantó holt nyelv vagy megbocsáthatatlan tájékozatlanságból ered, vagy szándékos félrevezetés.

Kultúráról és nyelvről misztifikálás nélkül

Az idézett politikusi szövegekben a ‘kultúra’ szó fontos kulcsszónak tűnik. Azért hasznosnak látszik röviden érinteni azt a kérdést, hogy valójában mi a kultúra, és milyen módon kapcsolódik hozzá a nyelv. A ‘kultúra’ fogalmának sok, különböző mélységű magyarázata van. A fogalom a legtágabb (és legjelentősebb) értelemben a társadalmiság kifejeződését jelenti. Arról van szó, ami az ember puszta biológiai lényén túlmutat. Egyik vagy másik etnikum (nemzet) kultúrájáról általában beszélni csak a ‘kultúra’ szó legtágabb felfogása szerint van értelme. Egy etnikum kultúrájának sajátos tulajdonságait természeti és emberi viszonyok, feltételek, körülmények, hatások és ezek történelmi változásai alakították és alakítják. A kultúra külső megjelenési formái különbözőek, anyagiak és nem anyagiak. Mégis, el kell ismerni, hogy a kultúra lényege a természeti és társadalmi környezet hatására az emberekben keltett gondolatokban, érzésekben, ítéletekben, felis-merésekben, elsajátított képességekben, késztetésekben stb. rejlik. Ilyen lényeg jelenik meg a művészet, termelés, nevelés, szokások stb. konkrétumaiban. Ilyen konkrétum, habár sajátos, a nyelv. Sajátos-ságához tartozik, hogy általa az emberek leírhatják, jellemezhetik a kultúra más elemeit, valamint eredményeit, és a leírások által egymás között érintkezni tudnak. Tehát a nyelv kulturális elem. Egyszerre szólni ‘kultúrá’-ról és ‘nyelv’-ről csak a nyelv sajátos jellegének hang-súlyozását jelenti.

Kétségtelen, hogy egy ember számára az a nyelv, amely anyanyelve, nem csak közlési eszköz, mert az etnikum történetéből következő, járulékos, kiegészítő ismereteket is ad számára. Mégis, fontos tény, hogy ugyanazon gondolat kifejezhető különböző nyel-veken, ugyanazon érzésről, ugyanazon indíttatásról, tettről, ugyanazon eredményről különböző nyelveken lehet tájékoztatni. Ha ez nem volna lehetséges, akkor nem lehetne kapcsolatot teremteni egymás között, nem lehetne tolmácsolni, fordítani egyik nyelvről a másikra. Nyilvánvaló, hogy egyik vagy másik etnikum nyelvi rész nélkül vett kultúrája jellemző vonásainak megismeréséhez nem okvetlenül szükséges ismerni az etnikum nyelvét. (természetesen hasznos, ha valaki azt is ismeri.) Számos tény igazolja, hogy az eszperantó, ugyanúgy, mint a nemzeti nyelvek, teljességgel alkalmas leírni, illetve közvetíteni kultúrákat és kultúrák között. Sőt, semlegessége következtében segítheti az anya-nyelvek védelmére irányuló tevékenységeket is.

Kétségtelen, hogy kultúráját, a nyelvet is beleértve, csak maga az etnikum őrízheti meg, feltéve, hogy a megőrzésre erős késztetése van. Külső erők egy etnikum kultúráját, nyelvét veszélyeztethetik vagy nem, de megőrzését nem láthatják el az érintett etnikum helyett. Külső erő egy etnikus kultúrát és nyelvet milyen módon károsíthat? A károsodás lényegében abban nyilvánul meg, hogy az etnikum kultúrájának és nyelvi részének több-kevesebb eleme helyettesítődik más etnikum kulturális (nyelvi) elemével. Ilyen folyamat különféle erők hatására jöhet létre: a békés gazdasági erőtől a nyers fegyveres elnyomásig. Itt csak a békés módon megvalósuló folyamatot érintjük. Az áruk és szolgáltatások magukkal viszik a szállító nyelvének (kultúrájának) ele-meit is. Elindul egy folyamat, amelyben ezeknek az elemeknek több-kevesebb hányada elkezdi helyettesíteni és kiegészíteni a helyileg használt nyelv, létező kultúra elemeit, az állam és az állampolgárok ellenállási hajlandóságától függően. A nyelv védelme, megőrzése szempontjából alapkövetelmény, hogy az idegen szavakat és kife-jezéseket a lehető leghamarabb lefordítsák a helyi nyelvre. Ehhez nagyfokú tudatosságra és készségre van szükség. Ezeknek a felté-teleknek a hiánya esetén az új idegen szavak, kifejezések sok ember számára érthetetlenek maradnak vagy félreértődnek, ami a nyelv-közösség számára is hátrányt jelent. Minél tömegesebb az idegen hatás, annál nehezebb a védekezés ellene. Tömeges hatása esetén az idegen nyelv (kultúra) presztízse is nő, ez erősíti az idegen nyelv nyelv-közösségének helyzetét, és nyelvének további terjedését is.

Az anyanyelv őrzésére, védelmére irányuló törekvések mindegyik nyelvközösségnek külön-külön, egymástól függetlenül léteznek, habár a fenyegető nyelv mindegyik számára ugyanaz. Tömeges hatás esetében a megosztottság miatt a védekezés nem lehet eléggé hatásos. Lenne-e lehetőség közösen, együttműködve védeni az anyanyelveket a közös fenyegetéssel szemben? Igen, lenne erre lehetőség, ha azok. akik fontos ügynek tekintik az anyanyelv védelmét, megőrzését élni akarnának vele. Ebben a tekintetben a közös tevékenységhez alapfeltételként szükséges lenne, versenybe állítani egy nyelvet, az angol további terjedésének fékezésére azokon a területeken, amelyek általa még nem teljesen “elfoglaltak”, majd átvenni tőle a közvetítő szerepet más lehetséges területeken. Ilyen szerepre a legmegfelelőbbnek az eszperantó nemzetközi nyelv látszik. Ez nemcsak nem fenyeget anyanyelvi szerepben más nyelveket, de viszonylag könnyű megtanulhatósága lehetővé tehetné gyors terjedését, ha tanítása egyidejűleg több államtól és az Európai Unió intézményeiből is hivatalos támogatást kapna. Ellenőrzött tények bizonyítják, hogy azt a nyelvtudást, amit az idegen nyelvet tanulók szokásosan öt év alatt elérnek, az eszperantónál egy év alatt elérhetik. Következésképpen, hasonló képességeket feltételezve, őt év alatt azonos fokú nyelvtudás ötször annyi tanulónál érhető el eszperantónál, mint az etnikus nyelvek esetében. Azonkívül, ha az eszperantóról van szó, egyéni tanulással is sikeresen elsajátítható, ami jó esélyt ad elsajátítására elfoglalt, megterhelt felnőtteknek is. Természetesen a nemzetközi nyelv tanításához több tanár lenne szükséges, de nyelvtanárok eszperantóra történő átképzése is lényegesen kevesebbidőt igényel, mintha más nyelvről lenne szó.

Milyen jövőt szeretne?

Az előbbi oldalakon áttekintettük a jelenlegi nyelvi helyzetet és az angol nyelvnek más nyelvek anyanyelvi szerepére gyakorolt hatását, továbbá az európai integráció nyelvi szükségletét. Mindezek alapján követ-keztetésként levontuk, hogy

– Európában az angol nyelv kétségtelenül erőteljes terjedésének oka, többek között, az a körülmény, hogy az integrációs folyamatban az európai társadalomnak – az anyanyelvek szilárd megtartása mellett – szüksége lenne egy közös nyelvre is;

– az angol nyelv erős terjedése fenyegetést jelent más nyelvek anyanyelvi szerepére;

– a nyelvközösségek mindegyike külön-külön törekszik védeni nyelvét (kultúráját) a közös fenyegetés ellen, ezért a védekezés kevésbé hatásos, különösen, ha a fenyegető hatás tömeges;

– sok esély van az angol további terjedésére; ha semmi nem történik ellene, a fenyegető hatás tömegessé válhat;

– az angol terjedését gyengíteni, védve más nyelveket, és ugyanakkor jelentősen megsokszorozni a különböző nyelvű emberek képességét a könnyű nyelvi érintkezésre Európában az eszperantó nemzetközi nyelv alkalmas eszköz lenne;

– az eszperantó egy népnek sem anyanyelve (ezért nem fenyegethet más nyelveket), éppen ezért előnyeinek társadalmi méretű hasznosításához szükséges lenne európai államok, valamint az Európai Unió intézményei részéről történő hivatalos elfogadására és támogatására.

Akik számára a fenti következtetések logikusnak és jogosnak mutatkoznak, most kérdezhetik: Mit lehet tenni? Választ adhat és kell majd adnia (akarva, nem akarva) több százmillió európai embernek, akár magas beosztásban vannak, akár nem. A következőben mi csak egy lehetséges, elképzelt jövőt vázolunk fel egy elképzelt beszámoló formájában. Íme:

“A 2001. év az Európai Bizottság kezdeményezésére a Nyelvek Európai Éve volt. A programok az európai emberek figyelmét a nyelvekre irányította. Addig csak kevesen gondolkodtak a nyelvek szerepéről és jelentőségéről, közöttük az anyanyelv szerepéről és fontosságáról. Más volt a helyzet az Európai Unió intézményeinél. Az a nyelvi rendszer, amely 1958 óta volt érvényben, tovább nem mutatkozott használhatónak, hiszen a nyelvek száma jelentősen emelkedett. Tekintve, hogy a gyakorlati gondok a nyelvek egyen-jogúságának elvével ütköztek, a politikusok túl kényesnek találták a nyelvi helyzetet.

A Nyelvek Európai Éve kezdeményezésnek köszönhetően Európa lakosai elkezdtek tovább gondolkozni a nyelvekről, és fokról-fokra tudatosult bennük a veszély, amely az anyanyelvet s általa érdekeiket fenyegeti. Azonkívül világossá vált számukra, hogy Európában, az anyanyelven kívül valóban szükséges egy közös, könnyen megtanulható nyelv is. Az eszperantó lehetséges szerepéről tudomást szerezve, az anyanyelv sorsa iránt érzékeny emberek érdeklődni kezdtek a dologról. Az eszperantisták közül is mind többen felismerték az anyanyelv fontos szerepét és védelmének szükségességét. Ilyen emberekből különböző országokban hamarosan munkacsoportok, társaságok stb. jöttek létre a helyzet, a lehetőségek és a közös teendők megvitatására. Hamarosan széles nyilvánosságra tettek szert és, és a politikusok, kormányszervek és mások figyelmét felhívták a nyelvproblémára, valamint hivatalos teendők szükségességére. A közös érdekekért való közös cselekvésre az országokban létrejött munkacsoportok és társaságok hamarosan európai szövetséget hoztak létre. Ennek a civil mozgalomnak a követ-kezményeként különböző országok parlamentjeinek és kormányainak, illetőleg az Európai Unió vezető szerveinek meg kellett tárgyalniuk az európai nyelvi kérdést, és végül is megfelelő döntésre jutottak. Elvileg lerögzítették, hogy a lakosok számára Európában a nyelvek fontossági sorrendje: 1. anyanyelv, 2. semleges közös nyelv, 3. más nyelvek. Az iskolai oktatásban kötelező tantárgy az anyanyelv és a semleges nyelv. Azokban az országokban, ahol nyelvi kisebbségek is vannak és kötelező az ún. államnyelv is, kiterjedten vitatták azt a kérdést, hogy a fontossági sorrendben az államnyelv legyen-e a második a közös segédnyelv előtt, vagy a harmadik legyen, a közös segédnyelv után. Erről különböző országokban különböző döntések születtek. A Bizottság és a kormányok az elvi döntés után határoztak a teendőkről is, és megkezdték a szükséges feltételek megteremtését. A feltételek megteremtése után az új nyelvi rend hatályba lépett. A semleges közös nyelvet az emberek tömegesen tanulták, nemcsak az iskolákban, hanem tanfolyamokon és magántanulóként is. Az eszperantó terjedése elég gyors volt, tehát lassacskán az angol helyett is használni kezdték. Túl ezen, e nyelv használata jelentősen megnőtt más kontinensen élő és működő embe-rekkel, illetőleg szervezetekkel való kapcsolatokban is.

Végül is Európában létrejött a nyelvek harmóniája: mindegyik etnikus nyelv megfelelhet anyanyelvi szerepének; a semleges közös nyelv lehetőséget ad a könnyű nyelvi érintkezésre Európában mindenhol, sőt kívüle is, ugyanakkor egy nyelvet sem fenyeget, ellenkezőleg: elősegíti más nyelvek tanulását [Hiv. 17]; mert már nem okvet-lenül szükséges tanulni az angolt, azok tanulják csak, akiknek valóban szükségük van rá, mások más nyelv(ek)et tanulnak, érdeklődésük vagy sajátos szükségletek szerint.

*

Ha tetszene önnek, hogy a jövőbeli kép ilyen vagy hasonló legyen, gondolja át, mivel tudná és kellene elősegíteni az ilyen irányban történő változást. A nyelvproblémáról dönteni most kell, mert a jelenlegi európai helyzet nem tűr halasztást.

Gados László
glaci kukac hexaco.axelero.net


JEGYZETEK

[Hiv. 1] Deme László: Az anyanyelvészet fogalma és társadalmi feladatai. In Glatz Ferenc (szerk.): A magyar nyelv az informatika korában. Budapest, 1999. p. 50.

[Hiv. 2] Így cselekedett például a francia dr. Claude Roux, aki munkáitnem volt hajlandó angol nyelven írni, ami miatt sok problémája lett, álláspontjához mégis következetes maradt.

[Hiv. 3] Az Európai Parlament 2000. szeptember 5-én tárgyalta Christopher Heaton-Harris jelentését. A jelentés a Bizottság tanulmányáról szólt, amelyben az Erasmus-programban résztvevő diákok/hallgatók társadalmi-gazdasági hely-zetét vizsgálták. Az Erasmus-program egy évnél rövidebb idejű, más országban történő tanulást támogat. A hallgatók többsége Nagy-Britanniában és Írországban akar tanulni; Görögország, Norvégia és Portugália például csak kevés tanulót vonz. (Nyilvánvalóan nyelvi okok miatt – állította a jelentéstevő.) Egyébként az Erasmus-programban a diákságnak csak 1%-a (80 000) vett részt, a tervezett 10%-kal szemben. A jelentés olvasható volt:

http://www.europarl.eu.int/committees/cult/meetdocs/20000712/386394eu.doc

[Hiv. 4] 2000. június 5-én a francia Michel Barnier, a Bizottságnak az intézmények reformjáért felelős tagja a világhálón válaszolt kérdésekre. Arra a kérdésre, hogy a nyelvprobléma miért nem szerepel a kormányközi konferencia prog-ramjában, így válaszolt: “Valóban, ez nem szerepel a programban, mert kétségtelen, ez egy rendkívül kényes téma. A polgárokat újra biztosítani kell kulturális identitásuk tiszteletben tartásáról, ehhez nem fér kétség.” Olvasható volt: http://europa.eu.int/comm/chat/barnier/index_eu.htm

[Hiv. 5] “A legnyomósabb eszközt, amellyel az Európai Unió az európai vállalkozásoknál az újítást ösztönzi, a kutatás és fejlesztés programjai jelentik, több keretprogramba rendezetten: ezek közül mostanság a 4. van kibon-takozóban, (...) 1995-ben 927 kis- és középvállalatról felmérést készítve (az Európai Unió meghatározása szerint kis- és középvállalkozásnak [PMI] számítanak azok a 250-nél kevesebb alkalmazottal működők, amelyeket nagyobb vállalatok nem ellenőriznek) a következő eredmény adódott: közülük 67% még csak nem is nyújtott be kérelmet európai pénzügyi támogatásra, nyelvi okok miatt. [Innovation&Technology Transfer, külön szám, 1996. december, p. 7.]

(...)A pénzügyi pályázatokhoz mellékelt kutatási tervek elvileg az Unióban beszélt bármelyik hivatalos nyelven megszerkeszthetők; (...) mégis (...) egyértelműen kinyilvánított követelmény, hogy a műszaki összefoglaló angol nyelvű legyen. (...) Már elterjedt a nézet, hogy nem teljesen angol (legfeljebb francia) nyelven szerkesztett pályázat nem kapja meg az érdeme szerinti figyelmet, és nagyon nehezen megy át a szűrésen, mégha műszakilag támogatandó lenne is. A nagyvállalatok könnyen veszik az ilyen akadályt: mert szervezetükben megtalálható lehet a magas szintű fordítói szolgálat; ez viszont nem igaz azoknak a PMI-k esetében, amelyek “kisebb nyelvű” országokban működnek, amelyek ezen akadályok miatt egyszerűen lemondanak programjuk előterjesztéséről.” [Nicola Minnaja: La lingva problemo kaj novigado. In: La kostoj de la Euxropa lingva [ne]komunikado, “espERAnto” Radicala Asocio, p. 43-44.]

Más példa, több közül: 2000 szeptemberében volt kerítettek sort az Ifjú Tudósok Európai Versenypályázatára. A versenyszabályzat 21. cikkelye szerint, ugyan a résztvevők pályázati anyaga “a közösség bármelyik hivatalos nyelvén” adott lehet, “a pályázókat emlékeztetik arra, hogy a zsűri munka-nyelve az angol”. [lásd: http://europa.eu.int/comm/research/youngscientists/index2.htm ]

[Hiv. 6] Hegedűs József: Az idegennyelv-tanulás néhány elméleti kérdése. In: Modern Nyelvoktatás IV/4. 1998. december, p. 16-17.

[Hiv. 7] Lásd az alábbi nyilatkozatot:

“Nyilatkozat a világ tanítósága számára

Mi, nevelők 28 országból és 16 kormány hivatalos küldötte, a Nemzetek Ligájának Titkárságán összejővén, testvérként üdvözöljük az emberi értelem megvilágosításának feladatában velünk együtt dolgozókat.

Kinyilvánítjuk meggyőződésünket, hogy a mostani sajnálatos állapotnak, amelyben a civilizált világ van, az alapja az a félreértés és bizalmatlanság, amely a népeket egymástól elválasztja.

Kinyilvánítjuk meggyőződésünket, hogy ennek a rossznak egyedüli biztos orvossága az emberiességre nevelés és a nemzetközi közeledés elvének valóra váltása, amiért a Nemzetek Ligája van.

A világ újjáépítése problémájának megoldásához való legértékesebb hozzájárulások egyikének tekintjük az eszperantó nemzetközi segédnyelvet, és kinyilvánítjuk meggyőződésünket, hogy minden civilizált országban a nemzeti kultúrnyelvek mellett a nevelési program részévé kell válnia.

Ismertetni kívánjuk önöknek az eszperantó tanításáról sok, különféle iskolában szerzett tapasztalatunk eredményeit.

Megállapítottuk, hogy az eszperantó, mint nemzetközi nyelv megfelel gyakorlati használatra, minden célra szóban és írásban, amihez nyelvre van szükség; azonkívül figyelemreméltó tulajdonságai vannak, amelyek nevelési eszköz értékét bizonyítják.

Értékes segítség az anyanyelv helyes használatához. Megmutatkozik ez az anyanyelvi kiejtés javulásában, a szavak jobb megválasztásában, a szójelen-tések pontosabb tudásában és a nyelvtani elvek világosabb megértésében.

Az eszperantó megkönnyíti a modern és a klasszikus nyelvek elsajátítását: könnyítve a tanár feladatát, időt megtakarítva, nyelvtani alakokat megvilágítva, nemzetközi szógyököket szállítva és a tanulók értelmét szoktatva az egynél több nyelven történő kifejezésre.

Véleményünk szerint, az eszperantót az anyanyelv után, első idegen nyelvként tanítani kell a gyermekeknek, az alsó fokú iskolaprogramba beve-zetettként. Ez annak a tanulónak, akinek korán ki kell lépnie az iskolából, a második nyelv elegendő, gyakorlatban használható tudását adná. Megmutatná, hogy azok, akik a második fokú tanításba belépnek, rendelkeznek-e a további nyelvtanuláshoz szükséges képességgel, és felkészített elmével bocsátaná őket ilyen tanulásra; időmegtakarítást tenne lehetővé, és idegen nyelveknek jobb eredménnyel történő tanulását. A nyelvtanulásban nem tehetséges tanulók számukra megfelelőbb tanulásnak szentelhetnék magukat.

Megállapítottuk, hogy az eszperantó tudása kiváltotta tanulóikban a földrajz, a világtörténelem és az erkölcsi nevelés valóságosabb ismeretét és szeretetét; a nagyobb és rokonszenvesebb érdeklődést az idegen népek, szokásaik, irodalmuk és művészetük iránt. Az eszperantó a világbékére neveli a gyermekeket, és elmélyíti bennük a Nemzetek Ligája eszméjét. Ezek különösen levelek, képeslapok és rajzok különböző országbeli gyermekek közötti cseréjével, eszperantó nyelvű nemzetközi újságok olvasásával és idegen irodalom tanulmányozásával valósul meg. A tanulók már néhány hónapos tanulás után levelezni kezdhetnek. Ennek a sok országra kiterjedő levelezésnek erkölcsi nevelő hatása igen nagy.

Hetenkénti két egyórás tanórával a tanulók egy év alatt a nyelv olyan fokú ismeretét érhetik el, amelyet akármelyik más nyelv esetében 3 év alatt is lehetetlen elérni.

E nyilatkozatunkat komoly mérlegelés tárgyává tesszük az önök számára, és jó szívvel ajánljuk az eszperantó tanítását az önök országában, nem csak a kereskedelem, a tudomány és a nemzetközi tevékenységek egyéb területei számára való hasznossága, hanem erkölcsi értéke miatt is, amely a világ népei baráti kapcsolatának serkentője, ami tényleges célja a Nemzetek Ligájának.

Genf, 1922. április 20.”
[Szerdahelyi István Metodologio de Esperanto után]

[Hiv. 8] Részlet a főtitkári jelentésből:

“A Nemzetek Ligája második közgyűlésének határozata alapján a főtitkárság által elvégzett felmérés eredményeként adódik, hogy:

1. Eltekintve a diplomáciai nyelv kérdésétől, a közvetlen nemzetközi kapcsolatok számára egy segédnyelv szükségessége erősen érződik.

2. Azoknak a jelentős tudományos és kereskedelmi testületeknek a többsége, amelyek tanulmányozták a problémát, előnyösnek tart egy semleges, egyszerűsített nyelvet, ami semmiképp se veszélyeztesse a nemzeti irodalmi nyelvek évszázados presztízsét, és ők általában az eszperantót ajánlják.

3. Valóban az eszperantó látszik a legtökéletesebbek egyikének, való-színűleg a legegyszerűbb, és mindenesetre a legelterjedtebb az ajánlott meg-egyezéses nyelvek közül.

4. Az eszperantó alkalmas egy nemzetközi segédnyelv szerepének betöltésére, továbbá kiterjedt írásbeli és szóbeli használata élő és hajlékony, már eddig is fejlődött és még további gazdagodásra képes nyelv tulajdon-ságaival ruházta fel.

5. Az eszperantót – törvénycikkek, miniszteri rendeletek vagy önkor-mányzati határozatok alapján – kötelezően vagy választhatóan tanítják 17 ország alsó- vagy másodfokú iskolájában.

6. Elvégzett kísérletek igazolják, hogy az eszperantó könnyen tanulható, mert európai és amerikai gyermekek heti két órában egy év alatt, és gyermekek Távol-Keleten heti ugyanannyi óraszámban két év alatt megtanulják, míg más európai nyelv megtanulására heti négy-öt órában hat tanév szükséges számukra. A felnőttek számára szükséges idő rövidebb: általában 25-40 lecke elegendő.

7. az eszperantó nem terhelné tovább az iskolai programokat és nem jelentene konkurrenciát a nemzeti kulturális nyelvek számára, mert tapasztalat mutatja, hogy ellenkezőleg, segíti tanulásukat, és időt takarít meg, mint logikus bevezetés a latin, görög és modern nyelvekhez.

8. az eszperantót taníttató iskolavezetőségek szeretnék, hogy állandósága államközi elismeréssel legyen garantált, lehetővé téve az eszperantó akadé-miának a nyelv normális fejlődésének ellenőrzését, folyamatosan őrizve egységességét (...)”

[Szerdahelyi István Metodologio de Esperanto után]

[Hiv. 9] Ezeket a tényeket hiteles források alapján részletesen leírta könyvében Ulrich Lins. La dangxera lingvo. Studo pri la persekutoj kontraux Esperanto. [A veszélyes nyelv. Tanulmány az eszperantó elleni üldözésekről] Eldonejo “Progres”

[Hiv. 10] Az Esperanto folyóirat egy kérdés bevezető részében idézte Edith Cresson, akkori biztos kijelentését. Íme: A Bizottság nevében legutóbb (1995. május 17-én, illetve 31-én) Edith Cresson adott negatív választ Marie-Paule Kestelijn-Sierens és Marianne Thyssen europarlamenti képviselők kérdéseire, amelyek az eszperantó kísérleti tanítási tervezetére vonatkoztak. Cresson azzal érvelt, hogy a Bizottság feladata “a tagállamok nyelvének és kultúrájának támogatása”, nem az eszperantóé, mert annál “hiányzik a természetes nyelvek kulturális és történelmi gazdagsága”. Szerinte “a Bizottság úgy véli, hogy egy semleges nyelv használata valamilyen hagyomány- és identitásvesztéshez vezethetne”...

Esperanto, 1079(3) marto 1996. p. 43. (Egyébként, amint az később nyilvánosságra került, ő más ügyeket is nagyon önkényesen kezelt, az akkori Bizottságnak azért kellett lemondania.)

[Hiv. 11] Lionel Jospen 1995. április 14-én Jean-Paul Colnot-nak adott válaszából. Ismertette Lucien Bourgois a Debrecena Bulteno 103. (p.4-5.) számában

[Hiv. 12] Kivonat a Nemzetgyűlés irataiból válaszként Claude Gaillard-nak. Ismertette Lucien Bourgois a Debrecena Bulteno 103. (p.-5.) számában

[Hiv. 13] 2000. június 5-én a francia Michel Barnier, a Bizottságnak az intézmények reformjáért felelős tagja a világhálón válaszolt kérdésekre. Olvasható volt: http://europa.eu.int/comm/chat/barnier/index_eu.htm

[Hiv. 14] Könyvszemle. Jacques Derrida A másik egynyelvűsége, avagy az eredetprotézis. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997. Győri Anna. In: Modern Nyelv-oktatás IV/4. 1998. december. p. 68.

[Hiv. 15] Ulrich Lins La dangxera lingvo. Eldonejo “Progreso” p. 63.

[Hiv. 16] Idézte Ulrich Lins La dangxera lingvo. Eldonejo “Progreso” p. 65.

[Hiv. 17] 1918 óta több iskolai kísérlet igazolta, hogy az eszperantó tanítása első idegen nyelvként jelentősen megkönnyíti a tanulóknak további idegen nyelv(ek) tanulását, sőt az anyanyelv rendszerének jobb (meg)értését is; 2000 februárjában egy munkacsoport tervezetet (NEIGHBOUR) nyújtott be az Európai Parlamentnek ilyen iskolai kísérletekre.


FÜGGELÉK

1996 július 20 és 27 között Prágában tartották meg a 81. Eszperantó Világkongresszust. A világkongresszus résztvevői fogadták el az alábbi manifesztumot.

Prágai manifesztum

melyet az eszperantó nemzetközi nyelv mozgalma bocsátott ki

Mi, résztvevői annak a mozgalomnak, amely az eszperantó nemzetközi nyelv terjesztését tűzte ki célul, az alábbi Manifesztumot

intézzük minden kormányhoz, minden nemzetközi szervezethez, minden jóakaratú emberhez; és

kinyilvánítjuk azt a szándékunkat, hogy szilárd akarattal kívánunk együttműködni az alábbiakban kifejtett célok érdekében; valamint

felhívunk minden egyes szervezetet és személyt törekvéseinkhez való csatlakozásra.

Az eszperantó, amely 1887-ben indult útjára, mint a nemzetközi kommunikációt szolgáló segédnyelv tervezete, és hamarosan életteli, árnyalatokban gazdag nyelvvé fejlődött, immár több mint egy évszázada működik abból a célból, hogy átsegítse az emberi kapcsolatokat a nyelvi és kulturális akadályokon. Időközben e nyelv beszélőinek céljai nem vesztettek fontosságukból és aktualitásukból. Minden valószínűség szerint sem néhány nemzeti nyelv világszerte bevezetett használata, sem a kommunikációs technikában történő előrehaladás, sem a nyelvtanításban feltalált és feltalálandó új módszerek nem teszik lehetővé azoknak az elveknek a megvalósulását, amelyek nézetünk szerint egy igazságos és hatékony nyelvi kommunikációs rend számára lényegesek és hatásosak.

1. Demokratizmus. Azt a kommunikációs rendszert, amely bizonyos embe-reket élethossziglan kiváltságos helyzetbe hoz, s egyszersmind másoktól azt követeli, hogy sokéves munkát áldozzanak azért, hogy a készségek alacsonyabb szintjéig jussanak el, mint az előbbiek, alapvetően antidemok-ratikusnak kell tekinteni. S habár az eszperantó sem tökéletes, mint ahogy bármely más nyelv sem az, óriási mértékben felülmúlja minden vetélytársát az egész világot átfogó egyenjogú kommunikáció vonatkozásában.

Nézetünk szerint a nyelvi egyenlőtlenségből a nemzetközi szintet is magában foglaló minden szintű kommunikációs egyenlőtlenség következik.

A mi mozgalmunk a demokratikus kommunikációért küzd.

2. Transznacionális oktatás. Minden etnikus nyelv egy bizonyos kultúrához és egy bizonyos nemzethez vagy nemzetcsoporthoz kötődik. Például az a diák, aki az angol nyelvet tanulja, ennek során az angol nyelvű országok, elsősorban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kultúráját, földrajzát és politikáját tanulmányozza. Ezzel szemben az a diák, aki eszperantóul tanul, egy olyan világba kerül, ahol minden ország otthonként jelenik meg.

Nézetünk szerint bármely etnikus nyelven történő oktatás a világot egy bizonyos perspektívából mutatja.

A mi mozgalmunk a transznacionális oktatásért küzd.

3. Pedagógiai hatékonyság. Azoknak, akik valamely nyelvet tanulnak, csak kis százaléka jut el addig, hogy magas szinten tudja használni azt. Az eszperantó önálló tanulással is tökéletesen elsajátítható. Számos vizsgálat bebizonyította, hogy az eszperantó tanulásának a további nyelvek tanulását elősegítő (propedeutikai) hatása van. Ezen kívül az eszperantót a diákok nyelvi tudatosságát célzó oktatás központi elemének ajánlják.

Nézetünk szerint az etnikus nyelvek nehezen tanulható volta mindig akadályt fog jelenteni számos tanulónak, akiknek azonban hasznos lenne egy másik nyelv ismerete.

A mi mozgalmunk egy hatékony nyelvoktatásért küzd.

4. Soknyelvűség. Az eszperantó közösség az egyik olyan, az egész világon jelenlévő nyelvközösség, melynek tagjai kivétel nélkül két- vagy többnyelvűek. E közösség minden tagja felvállalta, hogy legalább egy nyelvet beszédfokon megtanul. Számos esetben ez több nyelv ismeretéhez és szeretetéhez, vala-mint általában szélesebb egyéni látókörhöz vezet.

Nézetünk szerint minden nyelv beszélőjének – legyen ez a nyelv kicsi vagy nagy – rendelkeznie kell azzal a reális lehetőséggel, hogy magas kommu-nikációs szinten elsajátítson egy második nyelvet.

A mi mozgalmunk ennek a lehetőségnek a biztosításáért küzd.

5. Nyelvi jogok. A hatalomnak a nyelvek közötti egyenlőtlen elosztása a világ lakossága nagy részének esetében nyelvük létének állandósult bizonytalan-ságához, vagy egyenesen ezen nyelvek elnyomásához vezet. Az eszperantó közösségben a nagy és kicsiny, a hivatalosan használt és nem használt nyelvek beszélői semleges területen találkoznak, annak köszönhetően, hogy mindegyikük törekszik a kompromisszumra. A nyelvi jogok és kötelességek ilyen egyensúlya precedensértékű abban a tekintetben, hogyan lehet kifej-leszteni és mérlegelni a nyelvi egyenlőtlenség és a nyelvi konfliktusok más megoldásait.

Nézetünk szerint a nyelvek közötti nagy mértékű hatalmi különbségek veszé-lyeztetik azoknak a biztosítékoknak az érvényesülését, amelyek a nyelvi tekin-tetben való egyenlő bánásmódot írják elő, és számos nemzetközi dokumentum-ban kifejezésre jutottak.

A mi mozgalmunk a nyelvi jogok érvényesüléséért küzd.

6. Nyelvi sokszínűség. A nemzetállamok kormányai hajlamosak rá, hogy úgy véljék: a világ nyelveinek nagy száma a kommunikáció és a fejlődés akadályát jelenti. Ezzel szemben az eszperantó közösség számára a nyelvi sokszínűség a gazdaság állandó és nélkülözhetetlen forrása. Következésképpen: minden nyelv, akárcsak az élővilág valamennyi faja, már önmagában is értéket jelent, és méltó rá, hogy védelemben és támogatásban részesüljön.

Nézetünk szerint a kommunikációt és a fejlődést szolgáló politika, ha az nem minden nyelv tiszteletén és támogatásán alapul, a világ nyelveinek többségét halálra ítéli.

A mi mozgalmunk a nyelvi sokszínűségért küzd.

7. Emberi emancipáció. Minden nyelv szabaddá teszi beszélőit, de egyszers-mind korlátokat is állít eléjük, amikor lehetőséget biztosít rá, hogy egymás között kommunikáljanak, ugyanakkor akadályozza a másokkal való kommuni-kációt. Az eszperantó, amely mint tervezet általános kommunikációs eszköz-ként jött létre, az emberi emancipáció nagy működő terveinek egyike, olyan, amely minden ember számára lehetővé teszi, hogy mint egyén részese legyen az emberi közösségnek, miközben megőrzi saját kulturális és nyelvi azonos-ságának erős gyökereit, anélkül, hogy korlátozva lenne általuk.

Nézetünk szerint a nemzeti nyelvek kizárólagos használata [a nemzetközi kommunikációban] elkerülhetetlenül korlátozza az önkifejezés, a kommunikáció és a társulás lehetőségeit.

A mi mozgalmunk az emberi emancipációért küzd

(Rados P. – Mézes Gy. fordítása alapján)