Kompromisszum

Amikor 1923 szeptemberében a Népszövetség negyedik Közgyűlése ülésezett, a francia kormány külön utasította küldöttét, Jacques Bardoux professzort, hogy használja fel az eszmei bizottság határozatát az eszperantó végleges kiszorítására. Bemutatta az ötödik bizottságnak szövetségi határozat formájában, amelyik az idegen nyelvek tanulását részesíti előnyben a mesterségessel szemben. A másnemzetiségű küldöttek azonnal tiltakoztak. Többen magyarázták neki, hogy nem akarnak az eszperantó-ügy mellett kitartani, hogy a francia kormánynak nehogy ne tetszenek, de ők egyáltalán nem tudnának olyan határozatot elfogadni, aminek az a látszata, hogy bármi módon is elleneznék az eszperantót, mert a mozgalomnak túl sok barátja van az ő országukban. Sőt a brit küldöttek figyelmeztetés, hogy a javaslat ellen harcolnak. Akkor Bardoux visszavonta, így az eszmei bizottság javaslata nem lett sem megerősítve, sem elvetve a Népszövetség által, amely az 1922-es elfogadott, az eszperantó tényszerű értékeinek és élő szerepének elismerése elfogatott jelentés mellett maradt.

Egyébként a politikai problémák évről évre fontosabbak lettek, a "mellékes" ügy, mint az eszperantó nem nagyon érdekelte a diplomatákat, akik főleg a nehéz európai ügyekkel foglalkoztak. Mégis a kisebb országok küldöttei továbbra is kedvező utasításokat kaptak "ha a kérdés napirendre kerülne". A tapasztalat két dolgot tanított meg: egyik, az iskolák kérdésében a kormányok mindig óvatosak és ellenállóak, ha külső közbelépésről van szó. Ez más témákban is megmutatkozott. A másik, hogy az olyan nagyhatalom, mint Franciaország akarata ellen nem lehet határozni.

A jelentés két fő javaslata az iskolákról és a telegráfiáról szólt. Okosabbnak mutatkozott a másodikat, még érintetlent részesíteni előnyben és megvárni, míg a francia kormány színt vagy magatartást vált.

Ez 1924-ben történt, amikor Herriot úr ígérte az előző miniszter Léon Bérard tiltását megsemmisíteni. Akkor a perzsa küldöttség határozati javaslatot mutatott be minden tagországnak, hogy az eszperantót engedjék be a telegráfiába, mint "világos" nyelvet és ismerjék el a jogát "nemzetközi segédnyelv"-ként, amit már a Boulogne-sur-Mere-i Kongresszus is kívánságként kifejezett.

A határozatot a kínai, japán, holland és ausztrál küldöttek második (a technikai ügyek) bizottsága támogatta. A brit, brazil és jugoszláv újabb halasztást javasolt. A francia teljesen tartózkodott. A venezuela az "eszperantó" szót "mesterséges nyelvek" szóval akarta helyettesíti, de álláspontját nem fogadták el. A lengyel jelentéstevő a határozat ellen harcolt, az eszmei együttműködési bizottság véleményét idézve. E vélemény ellenére a határozatot elfogadták 13 szavazattal 9 ellen. Igennel szavazott az osztrák, ausztrál, bolgár, csehszlovák, kínai, finn, magyar, olasz, japán, holland, új-zélandi, perzsa és a román küldött.

A többség ezzel nyilvános bátorítást kívánt az eszperantó mozgalomnak adni, amint a kínai és a japán küldöttek külön hangsúlyozták beszédükben. Mások azt akarták, hogy jogosan ismerjék el a már használt segéd világnyelvet. 1924. szeptember 20-án a Népszövetség Közgyűlése a következő formában elfogadta a határozatot:

A Népszövetség Közgyűlése az államoknak, a Népszövetség tagjainak ajánlja, fogadja el az eszperantó alkalmazását és a "világos" nyelv besorolást a távirati és rádiótávirati viszonylatokban, mint a nemzeti nyelvek mellett használatos, a nemzetközi kommunikáció gyakorlati segédnyelve, és felhívja erre a kommunikáció és szállítás figyelmét.

Ez az eszperantó első államközi elismerése, mint használt nyelv hivatalos, sőt az emberi kapcsolatokban betöltött szerepének pontos meghatározása. Így teljesült a szövetségi jelentés két határozati javaslatának egyike. A határozat a világ újságaiban is megjelent és újabb gyorsítást adott az eszperantónak. Így a Népszövetség öt évi türelmes tevékenységével csak a célok felét érte el. Az iskolák kérdése nem oldódott meg és nyitva maradt, de a "világos nyelv" hivatalos elismerés megfelelő megoldás lett. A Boulogne-sur-Meer-i Kongresszus két kívánsága közül először a második sikerült. Mert az iskolai ajánlás talán csak papíron maradt volna, mint sok más fontosabb dolog, a leszerelés is; míg az eszperantó, mint nemzetközileg használt nyelv hamar hivatalos elismerésének határozata hamar a Nemzetközi Távirati Egyesülés határozatává változott és az ügy attól kezdve nem szabadon választott, hanem minden országra kötelező, legalábbis egy meghatározott területen. A Népszövetség jelentése továbbra is az eszperantó értékének és létezésének hivatalos alapokmánya maradt. Az emberek emberek maradtak, mint előtte, de sokan már nem nevették ki és komoly dolognak tartották, ami "talán egyszer sikerül". Ez a külső magatartás a háború előtti és utáni hozzáállásban az eltérés. (Privat, 139-151. old.)


vissza elore