B. Az új nyelvpolitikához vezető út
A nagy nemzetközi szervezetek, mint az UN, az Unesco, a FAO
és a többi igyekeznek megoldani a belső nyelvi problémájukat,
a szervezet működésének biztosítása érdekében. Ez
fordítókban, tolmácsokban és korlátozott számú munkanyelv
kiválasztásában nyilvánul meg. Az Európai Közösség az
egyetlen, amelyik hűen tükrözi a tagállamok nyelvi
különbözőségét, bár belül és a gyakorlatban a francia és az
angol nyelv uralkodik. Az EK szerény politikát kezdeményezett
néhány ezer egyetemi hallgató és docens nyelvtudása javítása
érdekében, de ez csak a teljes lakosság minimális rétegét
érinti.
Mégis egyetlen program sem tartalmaz figyelembe vehető
részleteket a következő témákban, amelyek a nyelvi
problémával kapcsolatosak:
- Hány ember tud több nyelvet?
- Mit jelent több nyelvet "tudni"?
- A nyelvtanulás célja aktív vagy passzív nyelvtudás?
- Kik a nyelvtanítás célcsoportjai? Mik a csoportok igényei?
- A fordítással és tolmácsolással kapcsolatban: Mik a
lehetőségek és határai?
- Az idegennyelvtudás a tehetséges emberek kis csoportjának
legyen-e fenntartva? Mit kell tenni a kevésbé tehetséges
emberekért? Van más megoldás is?
- Mi a valóságos idegen nyelvi helyzet különböző országokban, tárgyilagos felmérések alapján?
- Mennyibe kerülnek a mostani, egyáltalán nem kielégítő nyelvi megoldások?
Sok más kérdés érdemel komoly figyelmet és választ.
Szembeszökő, hogy milyen eltérés van aközött, amit az ember
megvalósított a tudomány és technika területén és a
nehézségek, amivel a másnyelvűekkel való kommunikációban
találja szembe magát! Néhány óra alatt el lehet jutni egyik
kontinensről a másikra, nehézségek nélkül lehet átlépni
országhatárok tucatjait; csak a közvetlen nyelvi megértés
maradt óriási probléma. Amikor, mondjuk, az USA és
Oroszország elnökei találkoznak, hogy az emberiség legégetőbb
problémáiról, a legtökéletesebb romboló eszközökről, emberek
millióinak életéről és haláláról tárgyaljanak, ők sem tudják
ezt közvetlenül, személytől személyhez megtenni,
közvetítőkre, tolmácsokra van szükségük... mert az
elképzelhetetlen, hogy egyik a másik nyelvét használja, még
ha tökéletesen uralnák is a nyelvet, egyszerűen presztízs és
politikai okok miatt. Vajon kinek használ ilyen helyzet és
elfogadható-e ez a XXI. század küszöbén, amikor a ember a
legtávolabbi bolygót tervezi meglátogatni? Egyszerű nyelvi
probléma!
Ezért bátorkodunk új utat, új nyelvi politikát keresni, ami
összebékíti a két ellentétes valóságot:
- egyrészt, megmenteni és megvédelmezni az emberiség nyelvi
kincseit, beleértve a látszólag legjelentéktelenebb
kisebbségi nyelveket is;
- másrészt, reálisan keresni a gyakorlati és mindenki részére
elfogadható megoldást a mostani kaotikus nemzetek közötti
közlekedésre, ami tiszteletben tartja minden nép
egyenjogúságát, egyenértékűségét, következésképpen azok
nyelvét és kultúráját is.
Egyik etnikai nyelv sem lehet a megoldás azon okok miatt, amit
korábban tárgyaltunk. Azok a nemzetközi hivatalok, amelyek
felismerték ennek lehetetlenségét, több nemzeti nyelv
használatát ajánlják az ilyen hátrányosan megkülönböztető
nyelvi szokás enyhítése érdekében, de nem eléggé vették
figyelembe ennek tényleges megvalósíthatóságát. Tehát
határozottan folytassuk az elfogadható és hatásos megoldás
keresését, ami minden nyelv alapvető tiszteletén és nem
elvitatható azonosságán alapul, egyikre sem erőltetve rá sem
magát, sem semmi elidegenítőt.
Az emberiség történetében a közösségi és magánélet területén
létrejött és fejlődött a "természetes önkényesség" fogalma a
harmonikus élet és a problémamegoldás érdekében. A
nemzetközileg használt, tehát privilegizált nemzeti nyelv,
másrészt minden más hátrányosan megkülönböztetett nyelv (a
nyelv mögött mindig a hátrányosan megkülönböztetett embert
kell figyelembe venni...) közötti konfliktus megoldása
érdekében a nemzetközi viszonylatokban ne nemzeti, hanem
valóban nemzetközi nyelvet használjunk, azt a nyelvet, ami
ezért jött létre, amelynek nincs semmiféle nemzeti
törekvése.
Ez a nyelv létezik: a nemzetközi nyelv, ami később kapta az eszperantó nevet dr. Zamenhof, a kezdeményező álnevéből. E semleges nyelv alapján új, jogszerűbb és valóságosabb nyelvpolitikát lehet kidolgozni, ami nagy vonalakban a következő vonásokat tartalmazná:
- Minden ember, bárhol éljen is a földön, az anyanyelvét
tanulja és beszéli, amit otthon, környezetében és nemzetében
használ tájnyelv vagy/és hivatalos nyelv változatban. (A
"minden" szót a "legtöbbek" értelemben használjuk, mert mindig van kivételes helyzet.)
- Az általános iskola két utolsó évében a gyerekek
megtanulják az eszperantó nemzetközi nyelvet három ok miatt:
- Hála az eszperantó könnyűségének és szabályosságának, a nyelvileg kevésbé tehetséges gyerekek is kielégítően meg
tudják tanulni; így a lakosság nagyobb része is rendelkezik
hasznos kommunikációs eszközzel.
- Hála azoknak a tulajdonságoknak, amit később tárgyalunk, az eszperantóban megvan az az érték, ami bevezet más nyelvek tanulmányaiba. A nemzetközi nyelv úgynevezett propedeutikai értékéről van szó.
- Az eszperantó nyelv tanulása jelzi azt, hogy a gyermeknek van-e érzéke az idegen nyelvek tanulásához.
- A középfokú iskolában minden tanuló a tanulmányi
irányultságának megfelelően a tanulmányait eszperantóul (is) folytatja. Mert minden más nyelv fakultatív, csak a
tehetséges, a speciális érdeklődésű gyerekek kezdenek más
nyelv tanulásába. A tanárok, akik a más szabadon választott
nyelveket tanítják, sokkal hatásosabban és gyorsabban tudják
e tanulókat előrevinni és végül minden érdekelt nyer a
dolgon.
Magától értetődően, alaposan meg kell gondolni és vitatni, ki
kell kutatni az ilyen gyorsan felvázolt, új nyelvpolitika
minden vetületét, ezek alapjainak figyelembe vétele adhat az
idegen nyelv tanításának új, szükséges lökést és új távlatokat
nyithat meg, amire sürgősen szükségünk van.
Külön füzetben részletesen megtárgyaljuk az ajánlott
nyelvpolitika minden vetületét, de a következő érvek elegek
az eszperantó oktatási értékének bemutatására és igazolására
e mű második részében.