A nyelvtana 16 kivétel nélküli szabályból áll, amik a szükséges és elégséges alapelve szerint lehetővé teszi a teljes, élő és normálisan fejlődő nyelv teljes működését. Egy példa: az igeragozás.
A szükséges és elégséges alapelve szerint az eszperantó
kezdeményezője eltávolított minden felesleges formát és elemet, ami nem járul hozzá a nyelv érthetőségéhez. Az eszperantónak nincs szüksége pl. többféle végződésre - különfélére a személy és szám szerint - ugyanazon igeidő kifejezésére. Mert a személyes
névmás elég annak kifejezésére, hogy ki cselekszik, a végződés minden személyben ugyanaz ugyanabban az időben:
| a főnévi igenév | -i |
| jelen idő | -as |
| múlt idő | -is |
| jövő idő | -os |
| feltételes mód | -us |
| felszólító mód | -u |
Az összetett igeidők rendszere ugyanilyen logikus. Az egyetlen esti (lenni) segédigével és a szenvedő vagy cselekvő melléknévi igenévvel az eszperantóban minden egyéb árnyalatot ki lehet fejezni. E tényhez hozzá kell adni, hogy a melléknévi igenév főnévként, melléknévként és határozóként is használható.
Propedeutikai jelentősége: az ilyen rendszer szilárd, megbízható alap a tanulók számára. A megszerzett eredmény látható és végérvényesen elsajátítható a kivételek nemléte miatt, ez önbizalmat és magabiztosságot ad a nyelvileg kevésbé tehetséges tanulóknak is. A jellemző végződések miatt az igéhez kapcsolódó alapkifejezések tisztán megkülönböztethetők, ami a nyelvtanuláshoz nélkülözhetetlen, sőt az anyanyelvi tudás megszilárdításához is.
