Emlékezés valami szépre

Ahhoz, hogy a cirkuszművészetet megértse a közönség, semmiféle nyelv nem szükséges - ezért aztán a cirkusz a legnemzetközibb művészeti ágak közé tartozik. Régen gyakran tekintették a cirkuszt valami természetellenes, misztikus dolognak és egyes cirkuszosokat vagy éppen egész társulatokat üldöztek azért, mert az emberek számára nem világos dolgokkal foglalkoznak. Napjainkban sok nép kulturális életében tölt be fontos szerepet a cirkusz. Szinte mindenki álmodozott arról gyerekkorában, hogy cirkuszi artista legyen, jóllehet csak azok kapnak benyomást a cirkuszosok életéről, akik kapcsolatban állnak velük, vagy olvasnak róluk.
A nemzeti irodalmakban, csakúgy, mint eszperantóul, ritkán van alkalom rá, hogy a cirkuszról olvashassunk; a Cirkuszi sátorban című mű talán az első ilyenfajta könyv az eszperantó irodalomban. Szerzője egy harminc évvel ezelőtti cseh cirkusz életéről mesél benne. A könyv nem vállalkozik minden cirkusz mindenkori bemutatására - joggal, hiszen az élet minden cirkuszban más, akárcsak maguk az emberek. Magam is dolgoztam néhány évig cirkuszi sátorban, és a könyv valami szépre emlékeztet, valamire, ami a sajátom.
Pedig Stan Bubenic szerintem nem ismeri egészen jól a vándorartisták életét. Amikor nem végezhette jogászi munkáját, csak akkor lett belőle cirkuszi zenész, és noha a cirkuszban mindenki - az artisták, zenészek, rendezők - együtt alkotnak egy egységes egészet, a szerző valamiféle különbséget tesz a zenészek és a többiek között. Valójában egyáltalán nem érinti a cirkusz művészetének témáját, mintha távol is állna tőle, de hősei hús-vér emberek, és élményeik érdekesek.